Golgota Dél-Pest története PDF Nyomtatás E-mail

Történetünk még nem nyúlik vissza évszázadokra, csak három évre. A 2009-es év tavaszán vezette ISTEN a budapesti Golgota (másnéven Központi Golgota) vezetőit arra, hogy új gyülekezet plántálásába kezdjenek. Budapest 3 régiója közül pedig azért esett éppen Dél-Pestre a választás, mert:

  1. Ebben a városrészben már volt 2 erős házi csoport akiknek tagjai alakították ki az új gyülekezet magját.
  2. Úgy érezték ISTEN itt, ebben a városrészben szeretné ha indulnaegy új közösség.

És milyen jól tették, hogy belevágtak. Mára egy 70-80 fős, aktív, több szinten szolgáló gyülekezetté vált, mely a helyi szolgálatai mellett Balatonalmádin újabb gyülekezetplántálásba kezdett.

Gyere és légy része mindannak amit ISTEN tesz!